skip to Main Content
Eckhart Tolle Magyarul – Meditacio – Transzcendens Dimenzio 010

Eckhart Tolle Magyarul:
Meditáció – Transzcendens dimenzió

10. epizód

Ez egy Eckhart Tolle meditáció.

Meditáltál már Eckhart Tolléval?

Ez az anyag Eckhart weboldalának fizetős tartalmai közül való, amit azért választottam ki, hogy általa segíthessem spirituális fejlődésed a nyelvi akadályok áthidalásával.

Eckhart tanítása a legmélyebb tudatossági szintekig vezet majd el téged, miközben ellazult állapotba tudsz majd kerülni.

Most pedig vegyél egy mély lélegzetet, mert Eckhart Tolle meditációja következik.

Eckhart Tolle Magyarul
Meditáció – Transzcendens Dimenzió
10. epizód

Néha emlegetem a transzcendens dimenzió életedbe való behozatalát, ami nélkül életed – és itt most nem számít, hogy mit értél már el – nagyon behatárolt.

A transzcendens dimenzió nem egy amolyan állapot, amibe el lehet jutni, hanem inkább olyan, amit fel lehet fedezni; ugyanis az már itt is van. Szóval ez nem egy hely ahova el akar jutni az ember, ami amúgy a jövőidőt feltételezi, hanem inkább feltárása egy olyan valaminek, ami már itt van.

Ez persze nem egy ún. „valami”, de hát szavakkal beszélünk…

Ez a legfontosabb dologról szól és nem számít, hogy ki vagy, mivel foglalkozol ezen a világon. Ez a világ legfontosabb dolgáról szól, hogy … ami van.

Szóval mi itt vagyunk most és így jobban ráhangolódhatsz. Vagy néhányatokkal az is megeshet, hogy saját magatok fedezitek fel, hogy mi is az. Fedezzétek fel! Közvetlen.

Szóval mi vagyunk itt és most. Meglátjuk, hogy vajon sikerül-e majd megtapasztalnod azt saját magadnak, úgy mint jelent, semmint pedig úgy mint egy személyt.

Akkor, amikor önmagad úgy tapasztalod, mint személy – még úgy is mondhatjuk, hogy a „jelen általad”, a „jelenlét, ami te magad vagy” és ez lenne a személy transzcendense.

És az ember transzcendense valamint az önfelismerése a jelen pillanatban az itt és most van, amikor teljesen eggyé válsz az átéléssel és teljesen éberré válsz, hogy meg is tudod figyelni magát az átélést és az éberséget egyszerre, nos itt nincs gondolkodás; térelválasztók vannak a gondolkodás és az egyszerű jelenlét között.

És a térelválasztók általi tér pontosabban az a bizonyos tér nem más, mint a személyes transzcendens, mert mikor az a tér megnyílik előtted, akkor te hirtelen felismered annak mélységét, amit eddig még nem tudtál.

Azonban bátorságra van szükség, hogy eljuss odáig. Ugyanis feladni kényszerülsz valamennyi tudásodat, amit korábban tudtál, pontosabban azokat a dolgokat, amiket a magadénak tudtál.

Szóval belépsz az ismeretlenbe, amelyben azt is lehetne mondani, hogy benne semmivé válsz. Szeretem az angol „nothing” szót, mert a dolog-nélküliségre utal a szó. A dolog, úgy mint forma, valami dolog, aminek formája van. És a jelenben pedig felismered, hogy a semminek sincs formája. És amint megtapasztalod önmagad teljes egységben a jelennel, ahol nincsennek gondolatok, csak éber és tudatos figyelem, nos már nem is tudod, hogy ki vagy valójában. És ehhez persze kellhet némi bátorság, hogy oda menj és megtapasztald.

Bár néhányan megtapasztalják mindennemű spirituális tanulási vágy nélkül is, egyszerűen azért, mert már nem tudják elviselni saját magukat. Magát a személyt, és magát az életet: „Nem tudom tovább tűrni a szenvedést!”, „Ez a boldogtalanság!”, a konfliktus, a gyötrelem, a negativitás ami körülvesz, „Nem tudok tovább tűrni!”.

Ez amúgy egy jó kiindulási pont, ha már itt vagy. Ugyanis ebben a pillanatban választhatsz, hogy véget vetsz sajátkezűleg a szenvedésnek, vagy – helyesebben – belépni a nem-tudás birodalmába és felfedezni benne a jelenlétet, ami mélyebben van a személy-szintjénél és átélni teljesen és kiváltképp megélni teljes mértékben a jelen pillanatot.

Tehát, amikor ránézel valamire, akkor a jelen néz ki belőled, nem pedig a személy. Namost, honnan tudod, hogy a jelen az, amely megfigyel és nem pedig a személy? Hát úgy, hogy amikor nem „értelmezed” mentálisan amit éppen nézel, nos az a jelen. De akkor nagyon is éber figyelem vagy.

Vagy hallgatsz éppen valamit. És nem értelmezed a hallottakat. Akkor csak a megfigyelés van. És a jelen maga, ami nélkül nem is létezne zene, illetve hallgatás.

És kisebb szituációk során az életedben felfedezed, hogy ha a jelen átélésével együtt vagy benne a szituációkban úgy azok sokkal kellemesebbek, mintha személy szintjén vennél csak részt bennük. Vegyük például azokat az alkalmakat, amikor valami egyszerű rutinszerű dolgot csinálsz éppen, és ugyanakkor a jelenben vagy. Éberség mindenütt.

Anélkül, hogy megneveznéd a dolgokat, amik történnek és azt mondanád rájuk, hogy jó vagy rosz, például, mert amikor jónak vagy rossznak értékelsz egy dolgot, az nem más, mint maga a személy. 

Az én, mint koncepció, az elme által kreált én. 

Ez egyébként magába foglal más embereket is, akiket nem hívnál többet jónak vagy rossz embernek.

Helyek.

Szituációk.

Bármikor egy helyzet jónak-vagy-rossznak értékelsz, az megintcsak a személy maga ilyenkor. Transzcendenst veszítesz. Elveszett a transzcendens. Nehezen felismerhető, hogy valójában sohasem veszik el.

Amikor például arra törekszel, hogy kiiktasd a rossz dolgokat… de ez így nem igazán működik.

Szóval, ha bizonyos embereket rossznak hívsz, úgy ezzel az erővel továbbra is találsz majd rossz embereket, még akkor is, ha igyekszel kiiktatni őket életedből. Mert amire mentálisan fókuszálsz, az megnő. És ezalól a szituációk sem kivételek.

Szóval ha te találkozhatsz emberekkel, szituációkkal, helyekkel úgy mint jelen valóság, anélkül, hogy beléjük gondolnál, és megengednéd mindeneknek, hogy legyenek, ahogyan vannak itt és most…

Namost az egónak ez persze nem nagyon tetszik. 

Az egó az elme szülötte önvaló, ami teljes mértékben értékeléseken nyugszik. Ha felhagynál az értékeléssel az egód eltűnne. De persze az egód nem akar eltűnni.

De te felismered, hogy az élet sokkal kellemesebb is lehetne anélkül, hogy a személy állandóan értékelne mindent és mindenkit.

Ráhangolódhatsz, ha van hozzá bátorságod, vagy mondjuk, hogy már eleget szenvedtél a saját értékeléseidtől és úgy vagy vele, hogy elég volt és hirtelen „megtörténik veled” és csak a jelen.

Ez a jelen egy inteligencia.

Univerzális inteligencia. 

Nem a testedből ered.

Még csak nem is származik a fizikai agyadból.

De persze van kapcsolódás a jelenléted és a fizikai agyad között.

Használható a rádióállomás analógia, hogy a rádióállomás sugároz valamit, tehát, hogy sugározza a műsort és nem pedig készíti azt. És amikor lerombolod a rádióállomást, az olyan, mintha a rádióműsor tünne el. Pedig nem.

A jelen az, ami áthatja a teljes univerzumot.

Szóval az inteligencia; egyetemes inteligencia.

Tehát az nem csak az értékelések hiánya.

Valójában az életedben elkezd irányító lenni. Más szavakkal, az ahogyan törődik a dolgokkal, szituációkkal és emberekkel, megváltozik. Minél nagyobb inteligencia lesz majd, ami persze nem az egóikus elme, de ami majd foglalkozik szituációkkal és emberekkel.

Ez valamennyi kreativitás forrása is egyben.

Tehát a transzcendens dimenzióval való találkozás elősegíti magát az életet; de ez nem az, ami az itt-levőségre fókuszál … hogy például milyen előnyeid származhatnak a transzcendens dimenzió életedbe való behozatala révén. Amire mi itt és most fókuszálunk az maga a transzcendens dimenzió maga. Az összes többi törődjön saját magával: hogy hogyan testesül meg az életben és hasonlók.

A spirituális ébredés azt jelenti, hogy a személy összezsugorodik, hogy úgymondjam, és a jelenlétiség nő. 

De elég az amennyi a személyből megmarad, hogy egy tökéletes hangszer muzsikája legyen a jelen pillanat dicsőségére, mert néha a jelen meg tud nyilvánulni általad vagy inspirációként jelenik meg az elmében.

Máskor meg csak egy kiáramlás. 

Csak egy békés, de vibrálóan életteli lehetőség.

Szóval a … a személy minegy hangszer amely gyönyörűen ki tudja fejezni önmagát.

Ne hagyjuk magunkat megzavarni, hogy ez a hangszer, ami persze nem más mint az elme és a fizikai test reprezentációja, tehát ne hagyjuk magunkat összezavarni, hogy ki is vagy te valójában.

És amint az ébredés folyamata folyamatosan kibontakozik benned, úgy egyre több olyan szituációt tapasztalsz majd meg életedben, amikor a jelen te magad vagy elsősorban, semmint a személy szintje. Más szavakkal, kevesebb és kevesebb értékelés jön be a fejedbe. Értékelést mondok, de gondolatokra gondolok. Éberségre cserélődnek.

Ez nem könnyű. És könnyű alábecsülni a momentumot az egó mögött.

Az egó húzóereje, ami már évezredek óta az ember sajátossága.

Ismét érvényt szerez majd önmagának, elsőként… 

És majd eljön az idő amikor újraismétli önmagát és te meg akkor már ott lehetsz, mint megfigyelő jelenlét, ami már óriási előrelépés.

Tudod, hogy ott van. Nem vagy teljesen elragadtatva a saját reakcióid szárnyán, a véleményed által meg az értékelésekkel, mert abban a pillanatban, hogy egy értékelés bukkanna fel, te majd már tudod, hogy „itt is van, ez megint az egó”. És nem lesz szükséges, hogy szavakbaöntöd észrevételezésed, mert te csak tudod. 

Persze majd az érettségi foktól függ, mert az egó tud nagyon makacs is lenni. Rendben. Mi részesei vagyunk egy evolúciós változásnak; egy tudatosságban történő változásnak; és az egó mint… mint a kollektív fenomenon, amit öröklünk. Nem a te hibád… nem személyesen legalábbis.

A legnagyszerűbb dolog az önmagad felfedezése a jelen pillanatban.

Tahát az lenne a javaslatom, hogy gyakorold, amikor egyedül vagy, amikor túl vagy a napi kihívásokon, tehát gyakorold úgy, hogy amit éppen csinálsz és jelen vagy. Mint jelenlét semmint az értékelő személy. Nem gondolkodsz, amíg teszed a dolgod, hanem csak jelen vagy, mialatt teszed a dolgod.

Vagy egyszerűen csak szemlélődője vagy a téged körülvevő dolgoknak. Nézelődsz, hallgatózol, érzékelsz… az éber figyelem jelen van, nem gondolsz bele a dolgokba; nem cimkézel.

Ha egyikel lennél a kissé reaktív embertípusnak, és mondjuk dühbe gurulnál egy másik autóvezető miatt, tehát a forgalom szituációk lehetnének jó alkalmak a gyakorlásra. És felismerni, hogy te vagy az tulajdonképpen, aki minden dühöt generál és szenved tőle, a tudattalanon keresztül…

Az egó csak erősebb lesz, minél többet dühöng, és te gyarapszol tőle, mint egó…

Egy napon éppen fordulni készültem egy kereszteződésben és egy sofőr kezdett kiabálni rám, azt mondta: „Rossz vezető!”. 

Akár igaza volt, akár nem – én már nem is tudom – ő komolyan vette.

Az egó legszivesebben lereagálta volna, mert ha valaki ledorgál téged, az egó azonnal beszűkül… de én csak úgy voltam vele, hogy csak vagyok és egyik füleme be a másikon ki és ez volt minden. 

És te tudatos vagy, amikor figyelsz az emberekre; kérdezel valakitől valamit, majd figyelsz és te vagy a figyelem, nem a személy.

Tehát érezd magad mint a jelenlét.

És ez a jelenlét nagyon is élő és éber és ez, ahonnan származtatod evilágiság-érzést. 

Ugyanis, ahogy a személy vagy, vagy az elméd, te mindig hasonlítgatod magad másokhoz és az evilágiságod valójában nem más, mint a saját magad szüntelen másokhoz való hasonlítgatásának eredménye.

Vagy mi lenne az, amit a világ mond rólad, hogy milyen vagy. Nem vagyok egy VIP a világ szemében? Vagy egy senki lennék a világ szemében? Fontos vagyok? Vagy nem vagyok fontos. Embereket kínozzák ezek a kérdések. Nem vagyok elég jó? 

Vagy ha fennsőbbrendűségi érzésed lenne: és igazolnod kell önmagad állandóan másokhoz képest, mert máskülönben egy senkivé válnál. De te ezt nem tudod. Kizárólág mások tudhatják ezt. 

Ez nagyon fontos minden emberi lénynek, hogy mert az ember maga érzi saját értékét, az értékességét. De vajon lehetséges-e élni hasonlítgatások nélkül is?

A cuccaim, amiket én birtoklok szemben egy másik emberrel?

Hol lakom, szemben egy másik ember lakhelyével?

Mik azok amiket én értem el összehasonlítván egy másik emberhez képest?

Hogy nézek ki?

Mit gondolsz rólam?

Nagyon érdekes… az egónak.

De ennek sosincs vége.

Ha a világ azt mondaná te VIP vagy, még az se lenne elég.

Mert ebbe még félelem vegyül, hogy mi van ha holnap már nem vagy VIP?

Tehát az értékesség fogalmának mélyebbről kell jönnie.

Az, hogy hasonlítgatunk szüntelen, annak semmi köze sincs a múltadhoz, vagy ahhoz, amit korábban csináltál, vagy amik kudarcba fulladtak életedben, amit elértél vagy amit nem. 

Egy sokkal lényegibb dologhoz van viszont köze, aminek értékessége végtelen, ami nem más mint a MOST.

Albert Einstein mondta: „Egy emberi lény igazi értéke abban nyilvánul meg, hogy mekkora mértékben szabad önnön-magától.” Itt az „önnön-maga” természetesen az egóikus részünkre utal. Ez egy csodálatos meglátás.

Aztán, amikor az igazi értékesség felmerül, már nem hasonlítod magad másokhoz, ugyanis már nics is rá szükséged. És amit a világ mond neked, az többé már nem fontos. Hogy például a világ mondaná meg, hogy ki is vagy valójában.

Namost ha valaki azt mondaná, hogy „Ha többé nem érezném, hogy milyen értéketlen is vagyok, akkor nem is vágynék rá, hogy értékesebb legyek. Akkor nem is akarnék több lenni, mint mások. Hogy jobb legyek, mint mások. Talán akkor nem is csinálnék semmit sem többé.” Persze az igaz, hogy sokak legerősebb motivációja tenni azt, amit éppen tesznek, hogy értékesebbnek érezzék magukat. A saját szemükben és mások szemében is.

Azonban ha ez lenne a motivációd, akkor igazán soha sem tudnál megérkezni a beteljesült értékesség érzésébe. Még akkor is, ha hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgokat értél volna már el. Persze kielégülést éreztet átmenetileg, de nem maradna veled túl sokáig a megelégedettség érzése.

Ha találkozol olyan emberekkel, akik mondjuk nagyon gazdagok és híresek már legalább néhány éve… ha beszélnél velük, elmondanák neked, hogy ők is átélik időnként az értéktelenség érzését. Abban a pillanatban, amikor elérik, amit el akartak érni, persze elégedettek, egy darabig… 

És aztán?

„Nem vagyok elég jó.”

Talán emlékszel Diana Hercegnőre, aki feleségül ment Charles Herceghez. Diananak mindene megvolt. Egy kastélyban született. Vagyonos volt és magasan szocializált. Bájos volt és az egész világ úgy gondolta, hogy ő egy istennő; de legalábbis a magazinok hasábjai tükrözhették ezt. Majd később be kellett, hogy lássuk, hogy ő bizony igen boldogtalan volt, és mélységesen értéktelennek tartotta önmagát. 

És sokan azok közül, akiket ma láthatunk a tévében olvashatunk róluk az újságban, akik életünk legkövetendőbb példaképeinek tűnnek fel, legalábbis sokunknak, mint követendő példaképeink. Nos megkarcolva némileg a felszínt, azt találnánk, hogy ők boldogtalanok.

Tehát az igaz értékesség érzése sokkal mélyebbről származik. És elválaszthatatlan a jelen pillanattól. 

A transzcendens dimenzióból árad ki, hogy úgy mondjam. Túlmutat valamennyi személyes megnyilvánulásodon. Ugyanakkor ez a lényege, aki vagy. Az egyetlen, aminek abszolút értéke van. És ez az, amiért az ókori filozófusok, az ókori görög, stb., használják azt a kifejezést, hogy a „jó”. Terjedelmes beszélgetések voltak Platón és mások között arról, hogy vajon mit jelent, hogy „jó”; sokat beszéltek róla.

És persze ez az egyetlen és abszolút „jó”, tehát nem a minősítés jó és rossz között, hanem az, ami mélyebb annál, hogy „jó” vagy „rossz”.

Ez az abszolút.

Ez az egy.

Ez benned van.

Ugyanakkor nem határolódik be a tested által. Ez nem a test.

Jézus is például, amikor valaki kérdezte őt, hogy „jó tanítónk, el tudnád magyarázni nekünk ezt meg azt?”

Erre ő: „Ne hívjatok engem jónak!”

Egyetlen jó létezik.

Az egyetlen maga a jó.

Úgy érthette: hogy az egyetlen, maga a jó, ami létezik tebenned, énbennem. Amit meg lehet érteni. De ne keverjétek össze a személlyel, aki mondjuk lát valamit jónak.

Én vagyok a JÓ. Nem mint személy, de mint a jelenlét.

Te vagy a JÓ. Nem mint személy, de mint a MOST, ami megnyilvánul általad és tebenned.

És végsősoron is nem elválaszthatók egymástól: nincs az, hogy a személy és a jó. A személy megfeleltethető az óceán felszínén hömpölygő hullámtarélynak. Ez minden. Ha úgy véled, te vagy a hullámtarély és ez lenne az önazonosságod, akkor bizony gondban lennél, mert nem lennél a létezők sorában túl sokáig. És létedet más hullámtarélyok is fenyegetnék. De ha felismered, hogy te nem igazán a hullámtarély vagy az óceán felszínén, akkor ez bizony felszabadulás.

Most rajtad a sor

Egészségedre.

Most hozzád szeretnék fordulni:

Melyik részét a meditációnak érezted a legtudatosabbnak?

Írd meg nekünk itt a kommentmezőben.

This Post Has 0 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Send this to a friend