skip to Main Content

Eckhart Tolle Magyarul:
Szorongó gyerekek az iskolában

6. epizód

Eckhart Tolle partnere Kim Eng következik most.

Iskolás gyerekekről lesz szó.

Olyan kisiskolásokról, akik szoronganak bent az iskolában. Az otthon melege pedig elfeledteti velük így nehezen derül ki.

Egy tanárnő kapja a választ, amiből mindnyájan sokat tanulhatunk.

Akár aggódtál már, hogy gyermeked vajon szorong-e bent az iskolában, akár nem érdekes lesz a most következő beszélgetés Kim Enggel.

Eckhart Tolle Magyarul
Szorongó gyerekek az iskolában
6. epizód

Kérdező: A kérdésem most gyermekekre irányulna. És ez egy egyre növekvő problémának tűnik nekem, hogy a szorongás mértéke növekszik gyermekeink körében. És – én mint tanár – mit tehetnénk, hogy segítsünk nekik. 

Kim: A szorongás, úgy mint benned, vagy a gyermekekben?

Kérdező: A gyermekekben. Már nevén is nevezik. Már öt, hat évesen tudatában is vannak annak, hogy van elnevezése a bajuknak, amit szorongásnak hívnak. Szoronganak. És, az az igazság, már régóta tanár vagyok és jól látható, hogy milyen mértékben terjed, fiatalabb és idősebb korú gyermekek körében egyaránt.

Kim: Mennyi idősek a gyerekek, akiket tanítasz?

Kérdező: Akiket tanítok álltalános iskolások, 7-81 évesek.

Kim: Hm… ez igen… Iiiigen… ez nem túl jó, ugye?… Máris tapasztalják ezt…

Kérdező: Sok-sok félelem.

Kim: Igen… Arra vajon van lehetőséged, hogy meditációt tarthass az iskolában?

Kérdező: Van valami, amit mostanság kezdünk csinálni a kanadai iskolákban. Jónak tűnik és népszerűsödik; és… feltétlenül… igen, meditálhatunk az iskolában.

Kim: Oké. Szóval nem menne tehát szembe az oktatással, ha meditálnátok az iskolában.

Kérdező: Nem.

Kim: Oké. Ti meditáltok?

Kérdező: Igyekszem mindent megtenni, hogy meditáljunk. De még én is tanulom, hogyan csinálhatnánk jobban. A gyerekek igenis élvezik; szerencsére pont az a gyermek szereti a legjobban, aki a leginkább szorong az osztályban, de… nem vagyok biztos benne, hogy jól csinálom-e és azon tűnődöm, hogy volna-e bármilyen stratégia, amit lehetne használni a gyermekeknél, hogy megnyugtassa őket.

Kim: Szóval, ami a legfontosabb lenne, hogy önmagadat vennéd elsőként és te maradj nyugodt. Ténylegesen nyugodtnak lenni.

Kérdező: a-ha…

Kim: És ezt persze sokszor nehéz megcsinálni a munkád során, el tudom képzelni.

Kérdező: Rendben…

Kim: Szóval, ennek a saját gyakorlatoddá kellene válnia, elsősorban és mindenekelőtt; mindazonáltal bevezetheted az iskolában is és bevonhatod a gyerekeket is; kezdve a napot… bent vagytok egész nap, nem?

Kérdező: Majdnem egész nap.

Kim: Majdnem egész nap… szóval kezdődik a napod, mondjuk egy meditációval; elcsendesedtek, nyugodtan maradtok.

Kérdező: Volna esetleg rálátásod arra, hogy miért rosszabbodik?

Kim: Óh te Magasságos, hm… (sóhajt) Tudod, már elveszítettük kapcsolatunkat a létezéssel; néha bűnbe esünk; a világ, sokkal fontosabb, mint a saját tudatosságunk; szóval…; és pont egyenesen éppen ezt tanítjuk gyermekeinknek, tudod… Boldogok vagyunk, mikor gyermekeink kimondják első szavukat, öröm-tapssal örülünk… (Kim tapsikol és örül)… persze ne érts félre, ez nem rossz dolog, …Születésük pillanatától fogva, elkezdik megismerni a világot, agyuk növekedésnek indul, és megállás nélkül kívül keresgélik önmagukat és ez egy természetes dolog; amint Eckhart is emlegeti, „ez természetes, nem megváltoztatható folyamat, minden gyermek keresztüllmegy ezen 1-2 éves korában” … „Az enyém! Enyém! Ez az enyém!” Honnan tanulják vajon ezt, hirtelenjében? Csak úgy hirtelen minden gyerek tudja, mit jelent: „enyém”, és nem osztoznának inkább rajta. Szóval keresztülmennek az egó kifejlődésének szakaszain, addig míg valami problémába nem ütköznek, ugye, aztán megváltoztatni mindazokat. 

Szóval, mi nem igazán vethetünk akadályokat gyermekeink természetes fejlődési szakaszaiba, amin az ember-gyereknek keresztül kell mennie. Azonban mi viszont lámpaként megvilágíthatjuk számukra a helyes utat, és segíthetünk gyermekeinknek keresztülmenni rajta. 

Tehát… a szorongással kapcsolatban, ami már egészen fiatal korban elkezdődik… – úgy értem, hogy ma már ott vannak a szórakoztató elektrónikai kütyüjeink; tehát mostanság például, mikor egy étteremben vacsorára várva például néha látni egy másik családot ülni az asztalnál, akik egyáltalán nincsennek kapcsolatban egymással; valamennyiüknek ott az okostelefon a kezében és látható módon semmi más nem létezik csak a telefonjuk… Hasonlóképpen a szülők manapság, mert olyan sok a stressz és sokkal könnyebb a gyermeket és az okos-kütyüt egybetenni és így akkor nem is kell igazán együtt lenni a gyerekkel.

Szóval az fontos, hogy – és ez nem az a rész lenne, amit kontrolálni tudsz, csakúgy, mint ahogyan a szülők azt sem tudják kontrolálni gyermekeiknél, hogy mi történik velük az iskolában… hogy a legjobbat hozzák-e ki önmagukból, vagy nem… tehát itt is egy aspektus, meg amott is egy aspektus. Akármilyen is az otthoni élet – „Oké?” – akármilyen az iskolai élet és itt meg lennél te, mint egy éber-tudatosság. Namost neked lehetőséged van együtt lenni a gyerekekkel az iskolában, valami 4-6 óra hosszat naponta és te vagy, aki megteremti ezt a tudatosság-oázist.

És akkor ők majd meg akarják tapasztalni. És ez fontos, mert azt nem tudod befolyásolni, hogy mi történik velük odahaza, de az iskolába meg tudod nekik mutatni a szeretet és elfogadás ajándékát, mondván: „Héj, ez az a hely, ahol nyugi van, itt nem kell stresszelni, itt nem kell szorongnod.” És ők majd megtapasztalják maguk. 

Namost, tudod például az én gyerekkorom nem nagyon működött, rengeteg fájdalom-test, mindenki által, szüleim… 

Most rajtad a sor

Szóval ez volt Kim Eng bölcs javaslata azoknak, akik tenni szeretnének a szorongó kisiskolásokért.

Most hozzád fordulok: Ismersz bárkit a környezetedben, akiről azt gondolod, hogy az itt elhangzottak, olvasottak felnyithatnák a felnőttek szemét?

Ha van ilyen gondolatod, írd meg itt a komment mezőben.

This Post Has 0 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Send this to a friend